Egy kis segítség

Az otthoni munka egyik legfontosabb feltétele a nyugodt környezet.

Ez így elsőre furcsának tűnhet, de a mindennapi életben sokszor a családtagok azok, akik a leginkább akadályozzák az embert a munka során. Ha a vállalt otthoni munka hosszútávra szól, kifejezetten érdemes szeretteinkben tudatosítani, hogy attól még, hogy otthon tartózkodunk, még dolgozunk, és ha megoldható, tartsák tiszteletben a munkánknak szentelt időnket. Ugyanis ha folyton félbeszakítanak minket, egész biztosan nem lesz hatékony a munkavégzés, és elmarad a sikerélmény annak ellenére, hogy sok időt és energiát fektettünk az ügybe.

A második, és talán legfontosabb dolog: az önkontroll. Ha az ember otthon van, könnyen enged a kísértésnek: csak  megnézem a sorozatomat, csak kávézom egyet, csak ránézek a Facebookra, hogy mit csinálnak az ismerősök... és el is telt pár óra a napból úgy, hogy tulajdonképpen semmi érdemlegeset nem tettünk.

A hosszútávú siker érdekében jelöljünk ki magunknak egy célt, amit el akarunk érni egy héten vagy egy hónapon belül, de nagyobb távlatokban is gondolkodhatunk, akár években. A nagyobb időtávot azonban mindenképpen célszerű kisebb szakaszokra bontani, amelyek végét elérve leellenőrizhetjük magunkat, hogy hol tartunk az előre eltervezett úton.
Ha elmaradtunk a terveinktől, ne veszítsük el a kedvünket, kitartás ! Csak arról van szó, hogy valamit nem teljesen jól mértünk fel, és változtatni kell a terveinken, vagy apróbb módosításokat kell tennünk napi rutinunkban.

Éppen a fent emlegetett napi rutin miatt is érdemes előre átgondolni, hogy melyik nap hány órát szánunk otthon a munkára, és hogy az az időtartam valóban tartható-e számunkra. Például egy kismama időbeosztása nagyban függ gyermeke hangulatától és aktivitásától, így nem biztos, hogy számára reálisan vállalható napi 8 óra munka.

Ne akarjuk túlvállalni magunkat! Ha valaki agyonhajszolt, hiába dolgozik napi 8-10 órát- az az ember, aki kipihent, és csak 4 órát dolgozik, jó eséllyel lekörözi fáradt társát. Aludjunk eleget, és ha tehetjük, sétáljunk egyet a friss levegőn, ha letörtnek, vagy fáradtnak érezzük magunkat!

Törekedjünk a hatékonyságra ! Gondoljuk át, hogyan tudnánk a lehető legtöbb munkát a lehető legegyszerűbben beilleszteni a napunkba.

Próbáljuk kihozni magunkból a maximumot, és sikerülni fog. Sose becsüljük alá a képességeinket !

Programozzuk magunkba a pozitív hozzáállást minden reggel, és ne hagyjuk, hogy gondjaink lenyomjanak minket a padlóra.

Ha van hobbink, szenteljünk rá egy kis időt minden nap ! Már a hobbi önmagában is ad egy keretet a napunknak, így több lesz a kedvünk a munkához is.

Természetesen - mivel minden ember más- Önnek kell kiválasztania, hogy tanácsaink közül melyik az, amelyik a munkavégzésben segítheti. Reméljük, segítettünk.
Köszönjük, hogy végigolvasta tanácsainkat, és kívánjuk, hogy szeresse a munkáját, és legyen benne sikerélménye- akár az ezen az oldalon hirdetett otthoni munka mellett dönt, akár másik mellett.

Üdvözlettel:
A Telefonos otthoni munka csapata